Nyári őrület

Elég sűrű volt az elmúlt időszak ezért is van az, hogy csak most osztom meg ezeket fotókat pedig egyik-másik már május óta csak arra vár, hogy feltöltsem őket.


Bemelegítésként íme egy színig tömött Consul táskácska. A 221-es modellekben láttam ilyet és ehhez mérten a tartalma is javarészt csehszlovák gyártmány.  Már nem is emlékszem, hogy pontosan melyik aukciós oldalon találtam rá, de filléres történet volt. A szállítási díj is talán magasabb volt, mint maga a termék.


Az egyik radír viszont Triumph feliratot kapott. Jelzem! ez egy jel lehetett. Nem sokkal később visszaköszönt, de erről majd később... 

Addig is pedig jöjjön egy megosztó írógép: a maga körül gyakran nagy port kavaró Robust az Olympiától. 


Egy polgári gép, katonai igények szerint átalakítva. Ez javarészt a gép védelmére összpontosul, de az is megfigyelhető, hogy az összes fényes alkatrész egy matt, festett bevonatot kapott. Ez nem véletlen. A fényes felületek képesek becsillanni, ezzel növelve az esélyét az észrevételnek.

A szalagfedő gyakorlatilag az egész betűkarszerkezetet védi, de a gép alja is telibe lemezelt. A fenti fotón látható, hogy a kocsi alatti rész is kapott védelmet és az írógépek esetében 99%-ban krómozott sortovábbító is festett, pont úgy, mint a kis csavarok és kezelőkarok. A lenti fotón érdemes megnézni a táska rögzítési pontját (nem eredeti) és azt, hogy a vékony kis lemezburkolat is egy komoly laposvassal van megerősítve. 


A Robust további egyediségét egy speciális karakterek rejti. Előfordulhat különböző helyeken is, de az esetek nagy részében  az 5-ös szám mellett kapott helyet, amivel a Schutzstaffel jellegzetes rúnái vethetőek vele papírra. A háború után ezeket a gépeket hatóságilag megsemmisítették vagy pedig átalakíttatták, ami annyit jelent, hogy a betűkart kicserélték vagy - mint ebben az esetben is - kicsiszolták belőle a jelet. Valószínűleg a billentyűkarba is belevéstek ekkor, mivel mind a három gép, amit eddig láttam, hasonló állapotban volt. 




Ezért a gépért egészen Dorogig kellett utazni, mivel az eladó hölgy nem vállalta a postázást. Azzal, hogy kicsiszolták a rúnát és ennyit kellett autózni érte nem mondanám, hogy anyagilag megérte, pláne, hogy Milánnak vásároltam, viszont egy kirándulás kiegészítéseként azért feldobta a napot. Igaz, ha nem lett volna Robust, nem lett volna kirándulás sem, de erről nem beszélünk :)  A gép háttértörénetét ez esetben sem ismertük meg, állapota viszont igazán jó és látszik, hogy hosszú ideig gondoskodó kezekben volt. Hibája mindösszesen a kiakadt kocsihúzózsinór.


A gondos gazdát illetően talán a hordtáska szolgál leginkább mintául. Olympiának ugyan Olympia, de nem a Robust számára gyártották, hanem az alapmodellből később kialakuló SM széria egy darabjának. Ennek ellenére szépen módosították a rögzítési pontokat és a még egy állagmegóvó festést is kapott.



Ezek a filc talpacskák viszont nem illenek a képbe. A gép állapota és a táska átalakítása, precízebb kivitelezést kívánna meg. Talán arról lehet szó, hogy valaki a múltban felújítatta azzal a céllal, hogy használja is. A táskát ekkor kaphatta meg a gép és miután használni is akarta, gépelés közben a fa nem állt stabilan az asztalon. A csavarokkal nem akart babrálni, hogy kiemelje a gépet, így maradt ez a kis sufni tuning. Ez már azt hiszem sosem fog kiderülni.


A Robust által kierőszakolt kirándulás okán Visegrád és Szentendre került a célkeresztünkbe. Utóbbinál első megállónk a retro múzeumba vezetett, ahol természetesen ismét helyben voltunk.



A város szívében egy ócskásnál is felbukkant néhány gép, de ezekkel nem kívántam foglalkozni, így aztán egyedül a Robusttal robogtunk haza.



A bejegyzés zárásaként pedig jöjjenek az "ötök"!
Igazán kalandosan kerültek hozzám. Elcsíptem egy keszthelyi hirdetést 5db írógépről. Nem mondhatóak egytől egyig izgalmasnak, de olyan szépen mutattak együtt, hogy nem lehetett csak úgy elmenni mellettük. A leírás szerint az ár 5 gépre vonatkozik. A biztonság kedvéért azért betűkkel is kiírtam és rákérdeztem, hogy mind az 5 gép ennyibe kerül-e. Még telefonon is beszéltünk, mivel egy ekkora szállítmány azért már szervezés igényes. A részletek tisztázása közben viszonylag könnyedén  sikerült fuvart intéznem nekik, ugyanis egy söfőrcimborám -Tóni, két emberen keresztül magához tudta hozatni Keszthelyről, ami így már nekem is kényelmes távolságra volt. A kifizetést postai csekken kívánta az eladó, ami lényegesen költségesebb megoldás, de még így is belefért a keretbe. Összegezve viszonylag gyorsan sikerült leszervezni egy bonyolult adásvételt, de az ördög természetesen nem alszik. Mikor elküldtem a feladószelvényt igazolván, hogy az én részemet teljesítettem és viheti a címre a gépeket, egy kisebb kifakadás után kiderült, hogy a megjelölt ár mégiscsak darabár. A félreértés gyorsan tisztázódott és kiderült, hogy a sietségben gépelési hiba történt a hirdetésleírásban és az első soraimon is átsiklott. Elnézést kért, belátta a hibáját és a megbeszéltek szerint tett. Ezt viszont nem hagyhattam annyiban, végtére is szívességet tett nekem azzal, hogy elszállította a gépeket egy megbeszélt helyre és szavát is tartotta. Korábban említette mennyiért vásárolta a gépeket, nem akart belőlük nagy hasznot húzni sem, szóval úgy döntöttem feladok még egy postai csekket csak, hogy Ő maga is pénzénél legyen. Nekem így is megérte. A lelkiismeretem is tiszta. Az eladó sem bukott az üzleten. - Azt hiszem mindenki jól járt!

No de akkor kik is az "ötök"?

Elsőként jöjjön egy útirógép. Már az első fotók láttán is tetszett. Kedvelem ezeket a kialakítású billentyűket nem volt még dolgom ilyen géppel.


A táskája nagyon megnyerő. A címke szerint a gép Hollandiában készült, a tok pedig Ny.Németországban.


A Burkolat sajnos sérült. A kép kedvéért kinyitottam. Elég szépen illeszkedik, a ragasztás biztosan erős lesz.


A nagyobb probléma a hiányzó hengerforgató. Nehéz lesz eredetit találni. Valószínűleg nem is fogok próbálkozni vele. Helyette inkább kiváltom majd valamivel. Érdekes, hogy a kocsihúzó rugóháza műanyagból készült.


A burkolatot leemelve egy kicsit elkeserítő a látvány.  A gép maga tartósnak tűnik és egyszerűnek, a kabát rajta pedig mintha egy óra alatt készült volna el a tervezőasztalon. Összeszerelve nem néz ki rosszul, de így számokra elég suta hatást kelt.


A Privileg, mint márka nem keltett bennem nagy hatást, viszont örültem ennek a rikító színnek. A gépet nézegetve nagyon megörültem, amikor megláttam a betűkészletét, illetve nagy meglepetésemre a belseje egy Olivetti Studio. A kosár végütközői, a margó gombok, az orsórögzítés és a funkciós szimbólumok, mind erről árulkodnak. Érdekes élmény lesz felfedezni a két cég kapcsolatát, nekem ez abszolút új információ.







Olympia Carina. Nagyon-nagyon modern. Biztosan remek gép, de nem mozgatott meg. Csak azért van itt, mert a csomag része volt. Talán elviszem majd magammal egy utazásra. Használni jó és nem történne nagy tragédia ha sérülés érné. Egyébként pöpec állapotban van.



Olympia Splendid 33. Kiváló állapotban és remek színösszeállításban. Ennek a fajta Olympiának már jobban örülök.



Végezetül pedig az egyik kedvenc gépem, egy Triumph Perfekt. A második darab a gyűjteményemben és ez is makulátlan állapotban van. Csodálatos élmény használni. Minden egyes érintése finom és sima. Ez olyan dolog, amit feltétlenül meg kell tapasztalni!



Lenyűgöznek a vonalai, a krómozás pedig maga a téboly!




A táska tartalmazza a használati utasítás mellett a névre szóló garanciajegyet és a számlát is, illetve egy törlőrongyot és kefét. A fizetett összeg ezért az egy gépért is kielégítő lenne, a többi "csak" grátisz. Az Erika M után igazán kielégítő a helyzet. Vajon mit hoz még ez az év?

Megjegyzések