Royal Royalite 120 1969 - #B-7876584
Ezek a Royalok eddig kimaradtak az életemből, pedig az Olivetti Studio 44 formavilága mindig is tetszett és ez a darab elég erősen hozza azt a vonalat. Sőt, ezekkel az arányokkal talán még szebb is. A „Timor Tom” nevet adtam neki, mert ezek a függőleges barázdák a bálnák szilájára emlékeztetnek.
Jó áron sikerült levadászni, de már az elején sejthető volt, hogy ez nem „port letörlöm és kész” kategória lesz. Inkább sok óra szétszed–tisztít–összerak játék. Így is lett.
A betűkarok össze-vissza álltak. Valaki korábban telelocsolta olajjal, csak épp nem tudta, hogy ezek a mechanikák nem szeretik az ilyesmit. Az olaj szépen megöregedett, besűrűsödött, és gyakorlatilag ragasztóvá vált. Ráadásul pár kar nem is a megfelelő helyen volt, szóval dupla élvezet.
Az összeszerelést követően egyetlen egy hiba ütötte még fel a fejét. Az egyik kar leütéskor nem akarta mozdítani a kocsit. A fentebbi képen látható, a szerkezet felépítése. A középső elem mozdítja a váltótengelyt, aminek hatására megtörténik a kocsi kiváltása. A tengely gyanúsan görbe volt, de mivel csak egyetlen egy karnál merült fel hiba, így inkább az egyszerűbb utat választottam és azon az egyen igazítottam egy picit.
Érdemes a legszélső elemet is megnézni. Elsőre úgy tűnhet, mintha le lenne törve a vége, de ez teljesen gyári. Ezek a holtbillentyűk. Lenyomásukkor nem léptetik a kocsi és ezt ezzel a módszerrel oldják meg.
Egy kellemesen egyszerű, jól átlátható konstrukció a fémburkolatos korszakból, ráadásul ennek a darabnak kifejezetten jó állapotban van a gumihengere is. Külön érdekesség, hogy a sortovábbító kart nem egy ív mentén mozgatjuk, hanem behajtjuk. Elsőre fura, de hamar rááll a kéz.









Megjegyzések
Megjegyzés küldése