Néhány hónapja sikerült hozzájutnom egy Grome N-hez. Szerintem a valaha készített legszebb írógépek egyike. Már van egy donor T-m és egy E-m is, így a típussal nem most találkozom először. Bár szerkezetileg eddig nem győzött meg, a formavilága első látásra belopta magát a szívembe. Mivel nincs két teljesen egyforma írógép, különösen kíváncsi voltam, hogy ez a példány a tisztítás és felújítás után hogyan teljesít majd a gépelési teszten. Ki tudja? Talán nem is a külseje a legnagyobb erénye.
Alig emeltem ki az orsókat a gépházból, máris belefutottam egy érdekes részletbe, ami némi kutatómunkát igényelt. A bal oldalon, a kocsi alatt található egy kis kar, amely egy villás szerkezetet működtet. Az egyik állásában ez a villa kivágódik és ha a kocsit a megfelelő helyzetbe toljuk, beleakad a kocsira csavarozott papucsba, így szállítás közben rögzíti azt.
A kar végén azonban egy furat is található, ami első pillantásra azt a benyomást kelti, mintha hiányozna róla egy alkatrész. Egy olyan gépnél, amelynek tervezői ennyi elegáns ívet és apró részletet álmodtak meg, nehezen tudtam elképzelni, hogy ezt egyszerűen így hagyták volna. Talán egy díszes kis sapka rögzítési pontja lehetett volna? Mindenesetre dekorációként meglehetősen szegényes megoldásnak tűnt.
Az
adatbázisban szórványosan találom a kocsizáras gépeket, ezért felmerült bennem, hogy talán valamilyen rendelhető extra felszereltségről van szó. Erre egyelőre nem találtam bizonyítékot. Az viszont kiderült, hogy szó sincs hiányzó alkatrészről. Ez ilyen. Az alkatrész katalógusban megtalálható, alkatrészenként (#7438) és szerelve (#0.7438) is.
A különféle extrákat a korabeli katalógusok általában feltüntették, csakhogy ezek a kiadványok ma már meglehetősen ritkák. De kitudja?! Talán szerencsém lesz és rábukkanok egy megfelelően digitalizált fájlra.
Addig azonban nincs más hátra, mint folytatni a szétszerelést. A felső burkolat műanyagból készült, oldalanként két-két csavar rögzíti, de mindezek előtt le kell szerelni a közbillentyűt.
A következő lépés a főhenger kiszerelése volt. A hengerforgató gomb hüvelyét két csavar rögzíti a tengelyhez, de a kettő közül csak az egyik volt hajlandó együttműködni. Amikor már ütni-vésni kell egy csavart, és még az sem segít, az általában nem sok jót jelent.

Nem is jelentett. A csavar feje letört, így következett életem talán legocsmányabb csavarkifúrása. Végül egy kis kalapáccsal sikerült kibányásznom a maradékot. Ha valamire, hát erre biztosan nem vagyok büszke. Ezen a ponton felhívnám a figyelmet a távtartóra, amely a henger és a kocsi oldalfala között található. Összeszereléskor semmiképpen sem maradhat ki.
Normál esetben itt meg is álltam volna a bontással, de a billentyűk közül gyakorlatilag egyik sem tért vissza magától alaphelyzetbe. Egy alapos átmosás elkerülhetetlenné vált, ehhez pedig a kocsit is le kellett szerelni.
A kocsi több ponton is csatlakozik a gép aljával, de ennek ellenére elég egyszerűen leszerelhető (a visszaszerelés azért valószínűleg elég trükkös lesz). A négy rögzítőcsavar meglazítása után hozzá lehet férni a középső csavarhoz is, amely a szalagvilla mechanikáját tartja. Előtte azonban ki kell szerelni a tintaszalag orsóját. Amikor a kocsi már külön életet él, láthatóvá válik középen egy vékony kis rugó is. Ha kiakasztjuk a visszahúzót és a margófelszabadítót, a kocsi egyszerűen leemelhető.
A csavarok többsége alumíniumba van betekerve, és ennél a gépnél meglehetősen makacsul ragaszkodtak a helyükhöz. Ilyenkor különösen fontos a megfelelő szerszám és némi tapasztalat. Az íróhenger csavarját leszámítva nem kellett többet kifúrni, de a küzdelem szinte minden csavaron nyomot hagyott. Néhányat cseréltem, másokat csak megigazítottam, a meneteket pedig egytől egyig újravágtam, hogy a későbbi karbantartás könnyebb legyen.
A mosás végül meghozta a kívánt eredményt. Az összes kar könnyedén mozgott, minden funkció hibátlanul működött. A kocsit is alaposan átmostam, majd a sérült hengert beragasztottam és újrafestettem. A papírleszorító egyik speciális rugóját is cserélni kellett. Szerencsére volt belőle tartalék, mert néhány évvel ezelőtt egy másik Grománál már eltört ugyanez az alkatrész, és akkor gyártattam belőle néhány darabot.
A közbillentyű bakelitből készült. Tartós anyag, de nem sérthetetlen. Volt rajta néhány mélyebb karc, amelyeket polírozással sikerült eltüntetni.
Az összeszerelés meglepően simán ment. Gyakorlatilag csak a kocsi magasságát kellett beállítani, hogy a kis- és nagybetűk ismét tökéletesen egy sorba kerüljenek.
A feketeleves azonban csak ezután következett.
A váltózár nem rögzült megfelelően, gyakran kioldott, ráadásul a pozíciója sem volt jó. A váltóbillentyű lenyomásakor a kocsi ugyan a megfelelő magasságba emelkedett, de amint bekapcsoltam a váltózárat, egy kicsit visszaesett. Ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy a nagybetűk ismét elcsússzanak.
A probléma végül abban rejlett, hogy a zár rögzítőmechanizmusa túl messze volt a váltókartól. Ilyenkor mindig érdemes összehasonlítani a két oldalt. A jobb oldalon a váltókar szinte holtjáték nélkül emelte a kocsit, míg a bal oldalon jóval hosszabb utat kellett megtennie, mire egyáltalán működésbe lépett a mechanika.

A kar kiszerelését követően azonnal látható a kontrollkaron, hogy korábban már volt valami farigcsálás. Követtem ezt az utat és addig hajtogattam a lemezt, mire ez az oldal is közel holtjáték mentesen nem működött. Mivel először csak a záron akartam állítani ezért azt is vissza kellett állítanom a gyári pozícióba, de ezek után már tökéletesen működött. Nem tűnik nagy dolognak, de meglepően sok idő elment vele.
A gépelési teszten végül minden rendben működött.
Funkcionális szempontból azonban továbbra sem lett a kedvencem. Félreértés ne essék: maradéktalanul ellátja egy írógép feladatát. Egyszerűen nem az én stílusom. Lassabb, megfontoltabb, határozottabb gépelést kíván, és nem tűri a kapkodást. Követeli a figyelmet, és ha az ember nem hangolódik rá, azt azonnal érezteti.
Ez az írógép nem partner a sietős munkában. Sokkal inkább olyan társ, amely elé ha egyszer leülsz, jobb, ha előtte magadra zárod a bejárati ajtót.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése